2017. június 4., vasárnap

Az utolsó bejegyzés után nehéz időszak jött az életembe, ami felhozta a még megoldatlan dolgaimat. Az a tisztaság, nyugodtság és béke ami bennem volt felkavarodott. És hiába a meditáció, a  békétlenség nem sokkal lett kevesebb. Idő kellett, hogy a dolgok tisztuljanak és a helyére kerüljenek.
Az érzelmi kötődés a másik emberhez, akit szeretünk természetes, de amennyiben emiatt kibillenünk az egyensúlyunkból, az már nem jó. Velem ez történt.

Tanulsága a jelenben való létezés és a hívatásom felvállalása. Megérett bennem, hogy a valódi hivatásom a gyerekekkel foglalkozás. 2014 óta tanulócsoportot szerettem volna vinni, de most jutottam el odáig, hogy valósan fel tudjam vállalni.
Tapasztalat, hogy az iskolából egy szabad tanulási környezetbe érkező gyermeknek idő kell míg visszatalál önmagához és felmeri vállalni az értékeit. Felnőttként ez még nehezebb. Legalábbis nekem több mint 2 év volt. Ennek a folyamatnak az elején  hoztam létre a blogoldalt, az írásaimban olvasható hogy jutottam el mostanig.
Hogy legközelebb miről fogok, nem tudom, mert most megint egy ismeretlenbe való ugrás lesz.

2017. március 11., szombat

Február elején elköltöztem Szentendréről Gödöllőre. A város szélén lakok egy házban, már szinte kint a természetben.

Tetszik itt. Bár nincsenek hegyek mint Szentendrén, és Bükkös sem, de itt is szép. Sok park van, még inkább természet közelben lakom, van kert, este szépen látszanak a csillagok, mert nincs közvilágítás és egy nagyszerű emberrel lakom együtt, akivel sok mindenben megegyezik az értékrendünk és a célunk.

Az egyik ilyen közös pont, hogy mind a kettőnk számára fontos a közösség, annak építése. Ennek okán két hetente közösségi találkozóknak adunk teret az otthonunkban.

Várom, hogy hogyan lesz tovább. Hogyan fog alakulni, bővülni az együtt élő közösség. Hogyan fognak a közösségi találkozók alakulni és a behívott emberek miként fognak kapcsolódni, közösséget alkotni. Tanuló csoport létrehozásának lehetősége is közelebb került.

Abba maradtak a meditációim miután ide költöztem, a sok új dolog miatt lehet. A napokban visszatértem rá, mert úgy érzem kiestem az egyensúlyból. Megvillantak a lehetőségek előttem amire mindig is vágytam, aztán megtorpanás. Lehet, hogy emiatt. Nem lehet megállni, a továbbhaladáshoz folyamatosan megújulni szükséges. Szeretnék haladni tovább a szellemi utamon.

2017. január 3., kedd

Rég nem írtam. Mi változott azóta? Elmentem tavasszal egy hétvégére Bócsára, sétáltam reggel a homok úton és csak a szelet és a pacsirták énekét hallottam. Mintha megállt volna az idő. Ezek után Budapest őrültek házának tűnt számomra. Máskor is voltam vidéken, a természetben, de soha nem volt ennyire kontrasztos számomra. Nyáron sok időt Nyimben voltam (egy alig 400 fős zsák falucska), ott is hasonlót tapasztaltam meg. Ugyanakkor az is megérintett, hogy mennyivel másabb ha egy közösségért tehetek, ha annak része vagyok. Az volt a tanulság számomra, hogy a természettel és a közösséggel való kapcsolatunk lételemünk, anélkül hiány van az életünkben.
Decemberben elköltöztem Szentendrére a város szélére, és a Bükkös patak mentén megyek be a központban. Egészen más így. 16 évig laktam Budapesten, 10 évig kijjebb kisvárosi környezetben, de itt másabb, jobb. Hihetetlen egy kanyargó, csörgedező patak ennyi örömet tud adni, vagy az ablakomból a helyvonulatok látványa.
Egyelőre egyedül lakom, keresem az utat a közösség irányában, de még nem látom, hogy lesz. De ha a gondviselés működik a munka terén, akkor ezen a téren is kell hogy működjön. Remélem :)
A tanuló csoportos projekt is formálódik bennem, talán egyszer minden a helyére kerül.

Önmagammal kapcsolatban is úgy érzem sikerült előrelépnem.  Két évvel ezelőttig a spirituális énem megélése volt a középpontban és közben elnyomtam az ösztönös énem. Ez nem volt jó abból a szempontból, hogy  lebegettem, mert így nem volt bennem kellő cselekvő erő, hogy változtassak az életemen.
Két éve ezen változtattam, előkerült az ösztönös részem megélés és a spirituális énem került háttérbe. Olyan irányban indultam el, ami társadalmilag elfogadottabb (jó kereső állás, karrier, család, párkapcsolat), amivel kapcsolatban léptem is előre, de még sem ment igazán, mert a spirituális énem mind akadályozta.
Szerettem volna közöttük az egyensúlyt megteremteni. Ennek érdekében egy hete elkezdtem meditálni és már érzem ennek jó hatását. Azzal, hogy az ösztönös és spirituális énem között egyensúly teremtek, remélem, hogy képes leszek úgy cselekvő lenni, hogy közben a szellemi utamon járok. Még abban is bizakodom, hogyha képes vagyok így működni, akkor meg fogom találni a szellemi társamat a párkapcsolatban. Lehet hogy emiatt nem jött össze a közösség együttélés sem eddig.