Út a belső önmagam felé

 Másfél év telt el azóta, hogy utoljára írtam. Korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy mire számítok, merre fog vinni tovább az utam.

Abban nem tévedtem, hogy az utam a szabadság felé már nem kifelé visz, hanem befelé. Csakhogy erről sokkal nehezebb beszélni. Olyan ez mint ami a világban zajlik, látom annak tökéletlenségét, őrült zavarait, de arra magamban egy tornádó okozta felfordulásként tekintek, amiben hiába akarnék tenni valamit, nem tudok,  mivel az erős szél elsodor. Csak egyet tudok tenni, a ciklon közepe irányába mozdulok és ahogy közeledek a középhez úgy szelídül a szél, úgy növekszik a csend és a béke. 

Ez olyan mintha passzív lennék, közömbös a világ dolgaival, de mégsem az. Olyan mintha sodródnék, de mégsem. Mert mikor befelé figyelek teret adok az igazi belső változásnak. Nem a világon változtatok, hanem magam változok, abban hogy hogyan látom és érzékelem a világot. Ez nem jelenti a világból való kivonulást, mert ez a belső útnak mindig van kinyíló virága ami a fizikai világban jelenik meg.

Elkezdtem felvállalni azt ami régóta érlelődött bennem és aminek csírája már benne volt az egyuttvallalkozunk.hu oldalban. Ebben találtam egy társra, akinek saját kezdeményezése ugyanazt a világ megteremtését szolgálja mint ami miatt létrehoztam a Társadalmi Jóllét Portál oldalt (2024-ben az oldal neve Jóllét Forrás-ra változott).

Most egy elengedési folyamatban vagyok, mindent amihez még eddig ragaszkodtam azt engedem el. Ilyenek mint a saját képem önmagamról, hogy én egy pedagógus vagyok, szoftverfejlesztő, vagy egy bevásárló közösség önkéntese. Nem ilyen képekhez igazítom tetteimet, mert csak részben fejezik a valóságom.
De ugyanúgy elengedésben vagyok a biztonsággal kapcsolatban, mert ha a biztonságom megtartása mérvadó a döntéseimnél és nem az amint magamban belül igaznak tartok, akkor távolodom Önmagamtól.

Ha elengedem azt, ami akadályozz az utamon, akkor teret tudok adni annak ami megakar érkezni új lehetőségként. Korábban tettem hasonló képen, de most ez más szinteken zajlik. Végül a legrejtettebb szobát is meg kell nyitnom önmagamban. Ahogy befelé figyelek efelé haladok. Olyan ez mint az újjászületés.

Hosszú kihagyás útán

Kettő és fél év telt el az utolsó bejegyzésem óta. Hogy miért nem írtam azóta? Talán már nem volt fontos számomra a téma, hogy mi az út a szabadsághoz? 

Tény és való, hogy tovább haladtam a hullámvasúton, amire felültem akkor amikor ott hagytam a tanári állásom,  és a későbbiekben még inkább, mikor elköltöztem a budapesti lakásomból vidékre.

Nyimben egy évig éltem, nagyon jól éreztem magam, de aztán mégis visszakerültem Budapestre ( legalábbis annak közelébe) 2018 augusztusában. Az egyik ami elcsábított, hogy meghívtak egy tanulócsoportba, a másik, hogy azt éreztem rátaláltam arra a társra, akire mindig vágytam. Nehéz volt elhagynom Nyimet, a természet közelséget és azt a kis léptékű közösségi miliőt, ami ott volt, de két régóta dédelgetett vágyam ígérkezett megvalósulni. Aztán persze jöttek a zökkenők. Egy kemény év volt, de elmondhatom, hogy megpróbáltam, nem szaladtam el a feladat elől és sok tapasztalattal, élménnyel lettem gazdagabb.

Előbb a 16. kerületben laktam 5 hónapot, majd Csömörön voltam 1 évet. Ott nagyon jó helyen lakhattam, egy házban az erdő szélén, a Csömöri patak közelébe, amelynek a mentén szinte mindennap túráztam. Aztán 9 hónapnyi tanulócsoport után megint felvetődött, hogyan tovább. A programozás irányába már nem akartam menni, bár volt még egy munkám amit még nem építettem le, de újat már nem akartam keresni. Lebegtem Csömörön, bár belekezdtem környezettudatos közösség szervezésbe, de nem volt ami ott hosszan ott tartson. Már egyik szál sem volt ami visszahúzott Budapestre, de Nyimbe már nem akartam visszamenni. Éreztem az is egy tapasztalás volt, aminek véget kellett érnie.

2020 márciusában úgy döntöttem, hogy Nyíregyházára költözöm, ahol nem voltak gyökereim, de jönnöm kellett, mert idős szüleimnek szükségük volt a közelségemre. Teljes sík vidék, ráadásul most megint városban lakom és iskolában tanítok megint.  Joggal meg lehet kérdezni, akkor mire jutottam 7 év alatt, ha most ugyanott vagyok, ahol elindultam?

Elmondhatom, hogy ezt az időszakot nagyon intenzíven éltem meg, ha nehéz is volt, élményekben nagyon gazdag. Olyan volt ez mint egy élménykörút, ami után úgy térhetek vissza oda ahonnan elindultam, hogy már más vagyok minőségemben. Nem gondolom másképp mint 7 évvel ezelőtt, de sokkal mélyebb szinten és árnyaltabban látom.

Másrészt kikristályosodott bennem, hogy amiért a fiatalokkal való foglalkozás mellett leginkább tennem kell az a helyi gazdaság és közösségek erősítése. Ebből a szempontból a legjobb helyen vagyok itt Nyíregyházán. Ugyanúgy 7 éve útjára induló (a helyi  gazdaságot erősítő) civil kezdeményezés aktív tagja lehettem, másrészt teljesült egy másik vágyam. Az volt bennem még Csömörön, hogy már cégnek nem programoznék, csak egy olyan közösségi szerveződésnek, amelynek céljaival azonosulni tudok. És most egy ilyen közösség szoftverfejlesztője vagyok, ráadásul országos hálózatot építenek, vagyis a munkám az egész országra kihat.

De akkor hogy vagyok a szabadsággal? Lemondtam róla?
Úgy tudnám megfogalmazni, hogy korábban benne voltam egy keretben  amit szűkösnek véltem és kiakartam próbálni mi van azon kívül, így éltem meg a szabadságom, de mostan ebből a "szabadabb" létből visszatértem az elhivatottságom folytán, amit ugyanúgy szabadságnak lehet nevezni, a belső értékeim menti szabadságának.

Most eltelt egy év és kivételesen nem mentem tovább. Itt ezen a helyen, ezekben a körülményekben amiben vagyok kell megtalálnom önmagam, a helyemet. Ez kihívás, sok minden láttam, nehéz visszapréselnem magam a palackba. Ez arra kényszerít, hogy tovább változzak a belső minőségemben.

Hogy ez hogy fog sikerülni, az a következő bejegyzésben lesz olvasható. Hogy mikor, azt még nem tudom.

Nyimben élek

Július végig laktam a Gödöllői házban, májustól teljesen egyedül. Olyan volt mint egy elvonulás. Először étkeztem a saját kertemből termelt zöldségekből, amelyből még elajándékozni is tudtam.

Szeretettem kiülni a kertbe, sütkérezni, benne lenni a természetben. Sokat sétáltam egy földúton keresztül a Gödöllői arborétumba.
Nagy váltás volt, mikor másfél hónapra beköltöztem Budapestre, Kispesten egy 10 emeletes panel 9. emeletén laktam. A balkonról szép volt kilátás Kispest, hasonlóan a Kós Károly tér, vagy a Wekerle telep szép utcái, de úgy éreztem, mintha be lennék szorítva, vágytam újból természetközelibb helyen élni.

A születésnapon napján, szeptember 21-én Nyimbe költöztem. Féltem korább, hogy túl kicsi lesz nekem ez a falu, de nem így történt. Többen vagyunk hasonló értékrendű emberek, akik ide költöztek, összejárunk, különféle programokat szervezünk.

Mennyivel jutottam közelebb a céljaimhoz?
Nem tudom. Sok minden újat tanulok, mint milyen egy közösségben való együttműködés, vagy hogy mi az ami igazán értékes és fontos számomra.

Az utolsó bejegyzés után nehéz időszak jött az életembe, ami felhozta a még megoldatlan dolgaimat. Az a tisztaság, nyugodtság és béke ami bennem volt felkavarodott. És hiába a meditáció, a  békétlenség nem sokkal lett kevesebb. Idő kellett, hogy a dolgok tisztuljanak és a helyére kerüljenek.
Az érzelmi kötődés a másik emberhez, akit szeretünk természetes, de amennyiben emiatt kibillenünk az egyensúlyunkból, az már nem jó. Velem ez történt.

Tanulsága a jelenben való létezés és a hívatásom felvállalása. Megérett bennem, hogy a valódi hivatásom a gyerekekkel foglalkozás. 2014 óta tanulócsoportot szerettem volna vinni, de most jutottam el odáig, hogy valósan fel tudjam vállalni.
Tapasztalat, hogy az iskolából egy szabad tanulási környezetbe érkező gyermeknek idő kell míg visszatalál önmagához és felmeri vállalni az értékeit. Felnőttként ez még nehezebb. Legalábbis nekem több mint 2 év volt. Ennek a folyamatnak az elején  hoztam létre a blogoldalt, az írásaimban olvasható hogy jutottam el mostanig.
Hogy legközelebb miről fogok, nem tudom, mert most megint egy ismeretlenbe való ugrás lesz.

Február elején elköltöztem Szentendréről Gödöllőre. A város szélén lakok egy házban, már szinte kint a természetben.

Tetszik itt. Bár nincsenek hegyek mint Szentendrén, és Bükkös sem, de itt is szép. Sok park van, még inkább természet közelben lakom, van kert, este szépen látszanak a csillagok, mert nincs közvilágítás és egy nagyszerű emberrel lakom együtt, akivel sok mindenben megegyezik az értékrendünk és a célunk.

Az egyik ilyen közös pont, hogy mind a kettőnk számára fontos a közösség, annak építése. Ennek okán két hetente közösségi találkozóknak adunk teret az otthonunkban.

Várom, hogy hogyan lesz tovább. Hogyan fog alakulni, bővülni az együtt élő közösség. Hogyan fognak a közösségi találkozók alakulni és a behívott emberek miként fognak kapcsolódni, közösséget alkotni. Tanuló csoport létrehozásának lehetősége is közelebb került.

Abba maradtak a meditációim miután ide költöztem, a sok új dolog miatt lehet. A napokban visszatértem rá, mert úgy érzem kiestem az egyensúlyból. Megvillantak a lehetőségek előttem amire mindig is vágytam, aztán megtorpanás. Lehet, hogy emiatt. Nem lehet megállni, a továbbhaladáshoz folyamatosan megújulni szükséges. Szeretnék haladni tovább a szellemi utamon.

Rég nem írtam. Mi változott azóta? Elmentem tavasszal egy hétvégére Bócsára, sétáltam reggel a homok úton és csak a szelet és a pacsirták énekét hallottam. Mintha megállt volna az idő. Ezek után Budapest őrültek házának tűnt számomra. Máskor is voltam vidéken, a természetben, de soha nem volt ennyire kontrasztos számomra. Nyáron sok időt Nyimben voltam (egy alig 400 fős zsák falucska), ott is hasonlót tapasztaltam meg. Ugyanakkor az is megérintett, hogy mennyivel másabb ha egy közösségért tehetek, ha annak része vagyok. Az volt a tanulság számomra, hogy a természettel és a közösséggel való kapcsolatunk lételemünk, anélkül hiány van az életünkben.

Decemberben elköltöztem Szentendrére a város szélére, és a Bükkös patak mentén megyek be a központban. Egészen más így. 16 évig laktam Budapesten, 10 évig kijjebb kisvárosi környezetben, de itt másabb, jobb. Hihetetlen egy kanyargó, csörgedező patak ennyi örömet tud adni, vagy az ablakomból a helyvonulatok látványa.
Egyelőre egyedül lakom, keresem az utat a közösség irányában, de még nem látom, hogy lesz. De ha a gondviselés működik a munka terén, akkor ezen a téren is kell hogy működjön. Remélem :)
A tanuló csoportos projekt is formálódik bennem, talán egyszer minden a helyére kerül.

Önmagammal kapcsolatban is úgy érzem sikerült előrelépnem.  Két évvel ezelőttig a spirituális énem megélése volt a középpontban és közben elnyomtam az ösztönös énem. Ez nem volt jó abból a szempontból, hogy  lebegettem, mert így nem volt bennem kellő cselekvő erő, hogy változtassak az életemen.
Két éve ezen változtattam, előkerült az ösztönös részem megélés és a spirituális énem került háttérbe. Olyan irányban indultam el, ami társadalmilag elfogadottabb (jó kereső állás, karrier, család, párkapcsolat), amivel kapcsolatban léptem is előre, de még sem ment igazán, mert a spirituális énem mind akadályozta.
Szerettem volna közöttük az egyensúlyt megteremteni. Ennek érdekében egy hete elkezdtem meditálni és már érzem ennek jó hatását. Azzal, hogy az ösztönös és spirituális énem között egyensúly teremtek, remélem, hogy képes leszek úgy cselekvő lenni, hogy közben a szellemi utamon járok. Még abban is bizakodom, hogyha képes vagyok így működni, akkor meg fogom találni a szellemi társamat a párkapcsolatban. Lehet hogy emiatt nem jött össze a közösség együttélés sem eddig.

Eltelt picivel több mint 3 hónap, úgy éreztem itt az ideje, hogy megint számot adjak magamról.

Azok után, hogy felmondtam, elkezdtem webprogramozás terén új dolgokat tanulni, olyasmit ami igazán érdekel. Pár hét után elkezdtem alkalmazni is ez a tudást az egyuttvallalkozunk.hu portál létrehozásában. Már régóta bennem volt, hogy létrehozzam az oldal, most megléptem. Azért ilyen oldalt, mivel az egyenrangú, közösségi elveken működő vállalkozási formát tartom magamhoz közelinek.

Mire a portállal kész lettem (legalábbis olyan szinten, hogy elérhetővé tegyem), elkezdtek bejönni munkák, ahol ketten egy barátommal működünk együtt a fejlesztésben. De emiatt háttérbe került egyuttvallalkozunk.hu oldal fejlesztése az ügyének az előrevitele és nem tudom, hogy jó ez így (?)  Bonyolítja, hogy gyerekekkel is szeretnék foglalkozni és keresem azt a helyet, ahol meg van számukra a kellő szabadság a tanuláshoz és a kibontakozáshoz és ahol mellettük ebben egy támogató személy lehetek.

Szeretnék olyasmivel foglalkozni ami a legközelebb áll hozzám és amit a leghelyesebb útnak találok. Folyamatos a harc bennem, hogy mi az amit tegyek, ami biztos és kiszámítható vagy olyasmit ami ismeretlen, anyagiak szempontjából bizonytalan, de ami közelebb áll hozzám. És ezen belül is vannak simább és meredekebb pályák, ... melyiket válasszam?!

Azt érzem, hogy ez egy születési/átalakulási folyamatban vagyok most, ahol elengedem a régit és engedem, hogy megérkezzen az új. Sokszor jött a szorongás a holnap tekintettében, és kísértés, hogy menjek vissza alkalmazottnak (fogaskeréknek egy más által vezetett gépezetben), de ismerem ezt az utat, ezen már nem akarok járni, a múlt év tanulságos volt számomra ebből a szempontból.

Valahol érzem, hogy működik a gondviselés és bár mindig csak egy lépést látok magam előtt, valami alakul, formálódik. Nem a régi értékrendszeremnek megfelelően, és ez visszahúz. De ha mélyen magamba tekintek, azt már nem tartom igaznak és ezért azon nem járhatok.

Nem tudom, hogy mit fog hozni a holnap.